2017. feb 22.

Interjú illemtan (1. rész)

írta: Ágnes Biri
Interjú illemtan (1. rész)

Mielőtt elkezdődne az interjú

Iskolaszövetkezetünk több szempontból is fontosnak tartja az interjúztatást. Egyrészt, mert szeretnénk megismerni a pozícióinkra jelentkező hallgatókat, hogy képességeiknek és tanulmányaiknak megfelelő lehetőségeket kínálhassunk számukra, másrészt pedig, hogy egy olyan szűrőként funkcionálhassunk, amely a partnerek kiválasztási folyamatát és a jelentkezők sikeres interjúzását egyaránt támogatja.

A sikeres interjú első lépcsőfoka pedig az, ha betartod azokat a jelöltekkel szemben támasztott íratlan szabályokat, melyek HR-es körökben már évek óta érvényben vannak. Nem is gondolnád, hogy mennyi apró dolog segítheti vagy gátolhatja a pozitív megítélésedet már az interjúkérdések megválaszolása előtt.  A következő javaslatok betartása garantáltan javítja a rólad alkotott összképet az interjúztatók fejében.revenue-recognition-experts.jpgTelefonos egyeztetés – Ha olyan számról keresnek, ami számodra ismeretlen, ne csak úgy szólj bele, hogy „Igen?”, „Tessék?”, „Haló!”, hanem mutatkozz is be! Ezzel nagyban megkönnyíted a HR-es munkáját, hiszen nem kell visszakérdeznie, hogy valóban azzal az emberrel beszél-e, akit hívni akart, emellett pedig egy összeszedett, intelligens ember benyomását kelted.

Öltözék, viselet – Nehéz pontosan meghatározni, hogy mit érdemes egy interjún viselni. Főleg azért, mert egyes darabok az alul- vagy túlöltözöttség hatását kelthetik, még akkor is, ha azok alapvetően elegánsak. Ebben az esetben az arany középutat javasoljuk, ami dress code szerint a business casual, azaz az átlagos munkahelyi viselet.interju_illemtan_business_c.jpg

Lányok esetében blézer, elegáns blúz/ing, szoknya (semmiképpen sem mini)/nadrág (nem farmer), elegáns, zárt cipő (lapos vagy magassarkú). Ha ruha mellett tennéd le a voksod, visszafogott darabot válassz! (Tehát ne egy olyan miniruhát, amit egy buliban is szívesen viselnél.) 

Fiúk esetében zakó/pulóver, ing (szinte kötelező, póló kizárt), nadrág (nem farmer), elegáns, zárt cipő az elfogadott. Nyakkendő nem kötelező.

Minden ruha esetében törekedj a visszafogott színválasztásra, az alap- és pasztell színekre. Ha valamiért mégis farmerre esne a választásod, akkor kizárólag sötét (indigókék), nem koptatott, egyszerű fazont válassz! Fontos, hogy ápoltan, frissen mosott hajjal és illatfelhő mentesen, lányok visszafogott sminkben, fiúk borotváltan érkezzenek az interjúra.

Interjúra érkezés – Ha 11 órától van interjúd, ne menj 10-re, 10.30-ra, stb…! Elegendő, ha csak 5-10 perccel érkezel korábban. Ezáltal nem fogod azt érezni, hogy megváratnak vagy zavarnál, és az interjúztató sem fogja úgy érezni, hogy siettetni akarod. Ha olyan helyen interjúzol, ahol korábban még nem jártál, indulj el időben, hogy ne késs! Ha túl hamar érkeznél, sétálj még egyet a környéken! Fontos, hogy mielőtt belépsz a helyiségbe, kopogj és érkezésedet indokold! Tehát kommunikáld kihez és miért jöttél!

Ha tőled kívülálló okok miatt késnél vagy mégsem tudnál megjelenni az interjún, akkor azt a lehető leghamarabb jelezd telefonon. Így az interjúztatót sem tartod bizonytalan helyzetben és a megbízhatóságod sem kérdőjelezhető meg.

A fentiek önmagukban természetesen nem garantálják a sikert, de nagyban hozzájárulnak, ezért javasoljuk betartásukat.

Szólj hozzá

interjú bemutatkozás karrier illem várakozás diákmunka megérkezés cv illemtan iskolaszövetkezet kopogás interjúztató időpont egyeztetés HR HR-es business casual karrierindítás CVfotó személyes interjú visszafogott öltözék interjú előtt interjúzó HR-es kolléga